Egyenes labirintus

Én magam alatt vagyok, te pedig felettem.
Nem nyitom ki a szemem, mert félek, hogy
Belehull az a sós könnycsepp a magasból,
De adnék egy puszit, mert te még éberen figyelsz... -
Valaki már igazán felkapcsolhatná azokat a lámpákat! -
...pedig még kötelet is hoztam. Azt mondták,
Jó móka lesz. És most ahelyett, hogy buliznék,
Csak fekszek a földön és körbenő a fű.
Már a tücsökciripelést sem hallom -
Megszoktam.
Egy pár napig én is tudtam tartani
A tempót. Kinyújtott kézzel ugráltam felfelé,
Hátha elérem. Még nem jött össze. A többiek pedig
Már hazamentek.
Az ilyesmi annyira unalmas tud lenni! Olyan,
Mintha hátrakötött kézzel ülnék a széken, egy
Cicababával az ölemben, aki óvatosan
Szögesdróttal cirógat.
De, ha megkérhetlek, még ne szólj közbe, jó?
Mégiscsak élvezem egy kicsit. Ahogy belenézek
A szemébe és hozzásimulok a francia parfüm
Illatához...tudod, hogy nem merem
Megérinteni! Ne is erőltesd! Néha már azon gondolkozok,
Hogy előbb fogom meg a te kezed,
Mint az övét...
Olyan gyerekesnek érzem magam. Szeretnék játszani!
Papírsárkányt röptetni és irigyelni az égi szabadságát,
És szeretnék önfeledten, tiszta szívből sírni...
Húzz fel! Itt van, feldobom a kötelet.
Eleget feküdtem már itt. Húzz fel!
Engedd meg, hogy elérjem
És utána én is elmegyek haza.

Kelt.: 2006. december 6. Olvasva 276 alkalommal.