Robajló csendélet

Félhomály van. Az ablakon már igencsak öregesen folyik át a tompavörös alkonyfény. Fojtogató rétestészta a falra akasztott naptár alatt egészen az újév fogadalomgyártó lecsengéséig. Függöny és tükör nincs, és nem is kell! A magasabbik sarkokban eleven pókhálók láncolnak, és hullámszerű árnyékok hintáznak a keletimintás tapétán. Csak alig látni a beszédet: csendesen kigondoltolt leheletként kehelybe suhan a plafonig, majd lepénnyé torzul a körforma penészfoltokon. Az asztal közepén, zsebkendővel letakarva, egy lyukacsos gipszhóember, benne egy mécses. A napokban újra meggyújtottam! A küszöb lakozott, matt. Reflektor hatására talán kicsit csillog. Az ajtó még mindig nehézkesen nyílik. Szorul, és rozsdásak a sarokvasak. A terem akusztikája viszont tökéletes, akárcsak az internet- és a kábeltévé-szolgáltatás. Más szórakozási lehetőség nagyon nincs.

Amint látod, készítettem néhány képet. Köszönöm a segítséged! És nagyon örülök a találkozásnak. Remélem, nem zavar, hogy rágom a körmöm! Ez most nekem nagyon fontos. Amilyen magabiztos vagyok, majd még bekötött szemmel ráhuzanok a pallóra és elvitetem magam a hullámokkal. Az elveszettek között úgyis megtalálnak... vagy nem.

Fotelt egyszer sem találtam. Az ágy mindig is kedveltebb hely volt, na meg szükségesebb. Barna pléd huszonkettő centivel visszahajtva a pöttyös kispárnánál. Maci már nincs. Körül taposnivaló, bőrszagú ruhadarabok. Mintha csak tegnap porszívóztak volna. A kisszekrény peremén van egy kis lámpa, meg egy rózsafűzér, egy Biblia, meg egy lista gyerekek nevével – s mindez egyben, szemüveggel, újra és újra, közbevetve a mosollyal elkiabált történeteiddel. A polcokon sorban dossziék tele vággyal. Ebben növekszem, és a pupillákon át besunyázkodok a kérgekbe. Észrevetted?

A guppit át kellett önteni a kádba, mert a gömbakváriumot egy marha ismét lelökte távozáskor, úgyhogy fürdeni nem lehet... majd csak esetleg karácsonykor, meg húsvétkor a szüleimnél. De hát különben sem lenne meleg víz. Még nem mondtam, de azóta már többször beakadt a lábam a ház sarkába. Kicsit le is vertem a vakolatot; megnézheted; a kéreg lassan megrepedezik és nagyjából az lesz, mint ami most van.. csak kicsit többször.

Nem fejeztem be! Még nem adtam tovább a csókot, a levél és a hajszál a borítékban, a bicskával meg csak visszatömködném a szutykot a körmöm alá. Egyre rosszabul alszok. Az üvegdarabkák folyamatosan benyomódnak a bordáim közé, és néha elszorulnak a koszorúerek. A látásom is romlik, meg az agyam is. Még megérteném, ha mindez az öregedés miatt lenne... Na, hoppá! Vérzik az orrom alja. Most egy kicsit hagyj magadra, aztán úgyis én fogok takarítani. Ezt nevezik a köznyelvben hackelésnek. Ez a féldéenesnyi szókosár. De ha akarod, akár átugorhatok lassan más szájába is.

Tiszta élvezet leszaggatni a többrétegű tapétát. Na, és mit találsz mögötte? Üvegfalakat. Meg a többieket, akik az előbb többé-kevésbé ugyanarra jöttek rá, amire te: nem te vagy az egyetlen...

Amen..., ahogy az különben is lenne.

Kelt.: 2008. november 8. Olvasva 142 alkalommal.